A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány továbbra is kész együttműködni a KISOSZ szervezetével úgy, hogy oly mértékben kívánják bővíteni a turisztikai régiókban a meleg étkezésre is alkalmas elfogadóhelyek számát, hogy az üdülési csekk alapvető célkitűzését (üdülés, pihenés, kikapcsolódás céljait szolgálja) ne veszélyeztesse, valamint az alapítvány a szerződésben vállalt kötelezettségeinek eleget tudjon tenni - közölte a MNÜA az MTI-vel csütörtökön.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány több éve együttműködik a Kereskedők és Vendéglátó Vállalkozók Országos Szövetsége (KISOSZ) országos szervezetével, Antalffy Gábor ügyvezető elnökkel. Az együttműködésünk keretén belül eddig 200 KISOSZ által preferált vendéglátó egységgel kötött szerződést - hangsúlyozza a közlemény.
Az alapítvány ezzel reagált a Somogyi Hírlap szerdai számában megjelent írásra, amely szerint: süket fülekre talált a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványnál a vendéglátósok kérése, és ezt sérelmezi a KISOSZ Somogy megyei érdekképviselete.
Kertész Rezső ügyvezető társelnök szerint elakadt az országos egyeztetés az üdülési csekk elfogadóhelyi szerződések megkötéséről, ami 118 vendéglátó üzletnek, köztük 19 somogyi vállalkozónak jelent súlyos gazdasági hátrányt.
A cikkben konkrét szolgáltatók panaszait is felsorolták, ezek esetében a MNÜA közleménye szerint a vendéglátókkal azért nem kötöttek szerződést, mert azok nem teljesítették a feltételeket.
MTI 2010. április 8., csütörtök 16:15
Kapcsolódó hírek
- Pénztárgépek
- NAV közlemény
- Széchenyi Pihenőkártya új szabályai
- Járuláék változások segítő családtag
- Cafetéria változásai
- Adótörvények 2012.-es évre
- SZÉP Kártya 2012.
- Erzsébet utalvány
- Megszűnt a standolás
- Új vendéglátó rendelet
- Népegészségügyi termékadó
- Győztes Veszprémiek
- Széchenyi kártya
- Új Pálya ingyenes képzés
- Induló KISOSZ képzések
- Alkohol nyilvántartási szabályzat
- Elkezdődött az egyeztetés
- Kisvállalkozóknak pályázati lehetőség
- Nem lett idénymunka a turizmus
- Üdülési csekk elfogadóhely lehet minden melegkonyhás vendéglátó egység!
- Csökkent a vendégszám
- Ismét új sorozatot indítunk
- Szálláshelyeket üzemeltetőknek
- Eurós pénztárgépek
- Január 20-ig nyilvántartásba kell vetetniük magukat a lovas szolgáltatóknak
- Magyar Turizmus Minőségi Díj
- Szezonnyitó Szakmai Nap
- Környezetvédelmi termékdíj
- Zárjegy új szabályai
- Szakképzési hozzájárulás változás
- Változások 2010
- Újabb öt évre az OÉT tagja a KISOSZ
- Egyéni vállalkozói igazolvány
- Alkalmi munkavállalás új szabályai
- Megmaradt a felszolgálói díj kedvezményes adózása
- Hamis bankjegyek
- Új egyéni vállalkozói törvény született
- Lezárult a Lépj egyet előre II. program
- Értelmezzük az új kereskedelmi jogszabályokat
- Megkérdeztük vállalkozóinkat-kérdőíves felmérés eredménye
- Hogyan nyissunk új üzletet?
- Kereskedelmi tevékenység végzésének feltételei
- Új kormányrendelet a kereskedelm, vendéglátás gyakorlásáról
- Kell-e névkitűzőt használni?
- Kg vagy liter?
- Az Ön véleménye fontos
- Utolsó 100 órás képzési lehetőségek
- Parlament előtt az új adótörvények
- Szakképesítési rendelet végrehajtása
- Oszlassuk el a téves információkat
- Dinnye regisztráció
- Külföldi munkavállaláshoz is jó szakképesítéseket indítunk
- Adminisztráció csökkentés
- Szezonnyitó Szakmai Fórum
- Ingyenes képzések
- A nemdohányzók védelméről
- Pozitív lista
- Vizsgabizottsági tagságra lehet pályázni
- Társadalmi Megújulás Operatív Program
- Az ingyenes tanfolyamok helyzete
- Megszűnhetnek kisadók
- Vendéglátó stratégiát készített a KISOSZ
- Vendéglátás, turizmus helye az új kormányban
- Nemzeti Konzultáción a KISOSZ
- A gazdasági válság kezelése a munkajog eszközével
- GyötrElem a használt elem..
- RFKB pályázat
- SCHNITTA Emlékverseny
- Értékesítési lehetőséget biztosít a KISOSZ!
- Megállapodás a bértárgyalásokon
- Pénzügyeinkről magyarul
- Tájékoztató
- Mikrohitel a KISOSZnál
- Üdülési Csekk
2010-04-12 10:23:08

