A SZÉP Kártya bevezetése 2012-től
A Kormány 2011. április 12-én hirdette ki a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP Kártya) kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló 55/2011 számú kormányrendeletet.
A SZÉP Kártya mielőbbi piacra kerülése a következő okokból indokolt:
Amennyiben egy cégnél maradt 2011-es évre elkölthető szabad cafeteria-keret, indokolt, hogy a SZÉP Kártya valós alternatívát jelentsen ennek elköltésére. Azon cégek esetében, amelyek már az idei évre lehetővé tették a SZÉP Kártya igénybevételét, lehetőséget kell biztosítani annak felhasználására még a 2011-es szezonban.
Fontosnak tartjuk, hogy 2011. október és december között esedékes vállalati cafeteria-megállapodások során a munkavállalók és a munkáltatók már egy működő, számos elfogadóhellyel rendelkező rendszert láthassanak, és így meggyőződéssel választhassák az arra jogosultak a SZÉP Kártyát 2012-re.
A SZÉP Kártya mind a munkavállalók, mind a munkáltatók, mind az elfogadóhelyek számára jelentősen kisebb kiadással jár, mint az üdülési csekk. A két juttatási forma nem egyik napról a másikra váltja egymást, hanem több mint egy éves időtartam alatt:
2011-ben a SZÉP Kártya új termékként lépett a piacra, idén még az üdülési csekk a fő eszköz a pihenési célú dolgozói juttatásokban.
2012-ben a SZÉP Kártya és az üdülési csekk párhuzamosan lesz jelen a piacon.
A 2011. szeptember 30. után juttatott üdülési csekkek adókedvezménye megszűnik, de a korábban juttatott üdülési csekkek még egy évig, tehát legkésőbb 2012. szeptember 30-ig felhasználhatóak. 2012-re a SZÉP Kártya valós választási lehetőségként jelenik meg a cafeteria-rendszerben, átvéve az üdülés csekk szerepét, hiszen a munkavállalók 2011 végén, illetve 2012 elején nyilatkoznak az általuk választott 2012-es juttatásokról. Ez alatt a néhány hónap alatt a SZÉP Kártyát választók száma várhatóan jelentős növekedésnek indul.
2013-ban már csak a SZÉP Kártya lesz a piacon.
A SZÉP Kártya népszerűségének további növelése, valamint a cafeteria-rendszer egyszerűbbé és olcsóbbá tétele érdekében Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szeptember 13-án bejelentette a SZÉP Kártya rendszerének bővítését. A tervek szerint a SZÉP Kártyához jövő év január 1-jétől három elkülönülő számla tartozik majd, és nő a munkáltató által kiadható összeg is. Az éves keret szerint szálláshely-szolgáltatásra 225 ezer forint, meleg étkezésre 150 ezer forint, szabadidős, egészségmegőrző célra 75 ezer forint áll majd rendelkezésre. Ezzel a SZÉP Kártya keretösszege 50 százalékkal összesen évi 450 ezer forintra emelkedik, miközben a dolgozók nagyobb szabadságot kapnak ezen összeg felhasználásában. Ez a két tényező várhatóan jelentősen növeli a SZÉP Kártya népszerűségét. Nem csak szálláshelyek, hanem éttermek, fürdők és egyéb pihenést, egészségmegőrzést biztosító szolgáltatók is elfogadóhellyé válhatnak majd. Alaptalanok tehát a közelmúltban a sajtóban megjelent, a SZÉP Kártya bevezetésének lassú ütemére vonatkozó aggodalmak. Az elfogadóhelyek részéről előrelátóbb lenne minél hamarabb csatlakozni, mivel a csatlakozás nem jár semminemű költséggel, elkerülhető egy esetleges év eleji torlódás az elfogadóhelyek rendszerének telepítésénél, az elfogadóhelyek számának növelése pozitív hatással lenne a munkáltatók csatlakozási hajlandóságára is.
Összességében elmondható, hogy ha a szállásadó szakma minél gyorsabban, minél több munkavállaló csatlakozását szeretné elősegíteni, akkor nekik is minél előbb, minél nagyobb számban célszerű csatlakozniuk a SZÉP Kártya rendszeréhez.
Forrás:
(szakszervezetek.hu/kormany.hu/berkalkulator2012.hu)
Kapcsolódó hírek
- Pénztárgépek
- NAV közlemény
- Járuláék változások segítő családtag
- Cafetéria változásai
- Adótörvények 2012.-es évre
- Erzsébet utalvány
- Népegészségügyi termékadó
- Új Pálya ingyenes képzés
- Kisvállalkozóknak pályázati lehetőség
- Csökkent a vendégszám
- Ismét új sorozatot indítunk
- Eurós pénztárgépek
- Szezonnyitó Szakmai Nap
- Környezetvédelmi termékdíj
- Zárjegy új szabályai
- Szakképzési hozzájárulás változás
- Változások 2010
- Újabb öt évre az OÉT tagja a KISOSZ
- Egyéni vállalkozói igazolvány
- Alkalmi munkavállalás új szabályai
- Hamis bankjegyek
- Új egyéni vállalkozói törvény született
- Lezárult a Lépj egyet előre II. program
- Értelmezzük az új kereskedelmi jogszabályokat
- Megkérdeztük vállalkozóinkat-kérdőíves felmérés eredménye
- Hogyan nyissunk új üzletet?
- Kereskedelmi tevékenység végzésének feltételei
- Új kormányrendelet a kereskedelm, vendéglátás gyakorlásáról
- Kell-e névkitűzőt használni?
- Széchenyi Pihenőkártya új szabályai
- Megszűnt a standolás
- Dinnye regisztráció
- Új vendéglátó rendelet
- Győztes Veszprémiek
- Széchenyi kártya
- Induló KISOSZ képzések
- Alkohol nyilvántartási szabályzat
- Elkezdődött az egyeztetés
- Nem lett idénymunka a turizmus
- Üdülési csekk elfogadóhely lehet minden melegkonyhás vendéglátó egység!
- Vendéglátás, turizmus helye az új kormányban
- Szálláshelyeket üzemeltetőknek
- GyötrElem a használt elem..
- Január 20-ig nyilvántartásba kell vetetniük magukat a lovas szolgáltatóknak
- Magyar Turizmus Minőségi Díj
- RFKB pályázat
- Üdülési Csekk
- Értékesítési lehetőséget biztosít a KISOSZ!
- Megmaradt a felszolgálói díj kedvezményes adózása
- Megállapodás a bértárgyalásokon
- Kg vagy liter?
- Az Ön véleménye fontos
- Utolsó 100 órás képzési lehetőségek
- Parlament előtt az új adótörvények
- Szakképesítési rendelet végrehajtása
- Oszlassuk el a téves információkat
- Külföldi munkavállaláshoz is jó szakképesítéseket indítunk
- Adminisztráció csökkentés
- Szezonnyitó Szakmai Fórum
- Ingyenes képzések
- A nemdohányzók védelméről
- Pozitív lista
- Vizsgabizottsági tagságra lehet pályázni
- Társadalmi Megújulás Operatív Program
- Az ingyenes tanfolyamok helyzete
- Megszűnhetnek kisadók
- Fokozatosság a bírságolásnál
- Vendéglátó stratégiát készített a KISOSZ
- Nemzeti Konzultáción a KISOSZ
- A gazdasági válság kezelése a munkajog eszközével
- SCHNITTA Emlékverseny
- Pénzügyeinkről magyarul
- Tájékoztató
- Mikrohitel a KISOSZnál
- Üdülési Csekk
2011-12-02 11:14:26

