Budapest, 2010. június 17., csütörtök (MTI) - A bírság kiszabásában való érdekeltségének megszüntetése érdekében a hatóságok ne használhassák fel működési és egyéb költségeikre a kis- és középvállalkozásokkal szemben kiszabott bírságot - kezdeményezi a kis- és középvállalkozásokról (kkv), fejlődésük támogatásáról szóló törvény módosításáról csütörtökön benyújtott indítványában a fideszes Szatmáry Kristóf.
A képviselő javasolja azt is, hogy a szakhatósági ellenőrzést végző szervezetek az első esetben - az adó és vámhatósági eljárást kivéve - bírság kiszabása helyett figyelmeztetést alkalmazzanak.
Szatmáry Kristóf törvényben adna jogosultságot a Vállalkozásfejlesztési Tanácsnak arra, hogy a szervezet javaslatot fogalmazzon meg a kkv-kat érintő szabályozási környezet kialakítására, és a szektor helyzetét érintő hatástanulmányok elkészítésére.
A képviselő módosítaná a törvény preambulumát, amely indítványa alapján így szólna: "az Országgyűlés a magyar gazdaság döntő részét kitevő, a foglalkoztattak nagy részének munkát adó, az adó és járulékok nagyobb hányadát befizet ő kis- és középvállalkozások tőkeerejének növekedése melletti elkötelezettség szem előtt tartásával, fejlődésük előmozdítása, verseny- és foglalkoztatási képességük megőrzése, hajai és uniós szinten történő növelése, ezáltal a gazdaság és a társadalom kiegyensúlyozott fejlesztésének elősegítése, az Európai Unióhoz való csatlakozást követően kialakult statisztikai adatgyűjtés és az adatok, gazdasági folyamatok összehasonlíthatósága, valamint a kisvállalkozók közötti kapcsolatok áttekinthetőbbé, átláthatóbbá tétele érdekében a kővetkező törvényt alkotja.”
MTI átvett hír.
Kapcsolódó hírek
- Kisvállalkozóknak pályázati lehetőség
- Csökkent a vendégszám
- Ismét új sorozatot indítunk
- Vendéglátás, turizmus helye az új kormányban
- Eurós pénztárgépek
- GyötrElem a használt elem..
- RFKB pályázat
- Szezonnyitó Szakmai Nap
- Környezetvédelmi termékdíj
- Zárjegy új szabályai
- Szakképzési hozzájárulás változás
- Új Pálya ingyenes képzés
- Változások 2010
- Újabb öt évre az OÉT tagja a KISOSZ
- Értékesítési lehetőséget biztosít a KISOSZ!
- Egyéni vállalkozói igazolvány
- Alkalmi munkavállalás új szabályai
- Hamis bankjegyek
- Új egyéni vállalkozói törvény született
- Megállapodás a bértárgyalásokon
- Lezárult a Lépj egyet előre II. program
- Értelmezzük az új kereskedelmi jogszabályokat
- Megkérdeztük vállalkozóinkat-kérdőíves felmérés eredménye
- Hogyan nyissunk új üzletet?
- Kereskedelmi tevékenység végzésének feltételei
- Új kormányrendelet a kereskedelm, vendéglátás gyakorlásáról
- Kell-e névkitűzőt használni?
2010-06-17 12:07:32

